Nagy Kornél egy igazi self-made man. Fiatal kora óta keményen, kitartó munkával küzdött céljai eléréséért. Már gyerekkorában eldöntötte, hogy jogász lesz, de gimnáziumba nem Jugoszláviában, hanem Szegeden járt. A 2000-es évek elején, egy reménykeltő időszakban, mégiscsak visszatért Újvidékre, a nyüzsgő kávéházak városába. Majd újból elment, bár ő ezt nem tekinti véglegesnek, továbbra is számos szállal kötődik az otthont jelentő tágabb térhez. Talpraesettségének köszönheti azt is, hogy tíz évvel ezelőtt betette lábát az Európai Vasúti Ügynökséghez, ahol azóta is dolgozik. Jelenleg egy békés olvasztótégelyben, Brüsszelben él.
Hivatalos munkája mellett létrehozta Szerbia első autóbusz- és vasútimenetrend-keresőjét, a Polazak alkalmazást. Öt évvel ezelőtt pedig visszaült az „iskolapadba”: beiratkozott a Közép-európai Egyetemre, vagyis a CEU-ra.
„Nem valamiféle romantikus okból vonzódom a vasúthoz, nem a gőzmozdony füstje csapott meg. Engem a vasút mint társadalomfejlesztési potenciál érdekelt mindig is.”
A műsort készítette: Csillik Blanka
Felelős szerkesztő: Pressburger Csaba